Minőséget kicsit olcsóbban
Ágyneműáruházaiban Lars Larsen alacsonyabb áron értékesítette minőségi
termékeit. A fő hangsúlyt a beszerzésre és a terjeszkedésre fektette – ami a vásárlók számára is kedvezett.
Így sikerült létrehoznia azt az egyedi vállalati kultúrát, amely az évek során a vállalkozást sikeressé
tette: egyszerű, természetes és józan gondolkodású úgy az alkalmazottakkal, mint a vásárlókkal szemben.
A termék és a vásárló álljon a középpontban, ez vállalatunk egyszerűen hangzó, de fontos alapelve. Ez
pedig annyit jelent, hogy áruházainkat feltöltjük különösen jutányos árú termékekkel, aminek aztán a
vásárlók is nagyon örülnek.
Larsen soha nem titkolt célja egy nemzetközi
áruházlánc létrehozása volt, amely az üzletágában piacvezető. 32 év alatt nemzetközi vállalattá nőttük
ki magunkat, több mint 2,5 milliárd eurót kitevő forgalommal és mintegy 17.000 alkalmazottal.
A
JYSK története:
2012
• Március 15.-én
a JYSK elindítja új, “városi koncepcióját” az első áruházzal mely Stockholmban, Svédországban található.
A koncepció szerint kisebb áruházakat nyitunk nagyvárosok bevásárlóközpontjaiban és melyek más módon
mutatják be a termékeket.
2011
• Szeptemberben
a JYSK három kategóriában nyert, amikor a
FEIEA jutalmazta Európa legjobb kommunikációs
erőfeszítéseit. A JYSK nyeri el az év fotója díjat, az alkalmazotti magazinunk a
GO JYSK
címlapjáért, a 'Special Merit Award’-ot a
karrier hírlevélért és a legjobb újság
díját a gyakornoki újságunkért.
• Május 23.-án a JYSK elindítja saját tv csatornáját
a
www.JYSK.tv címen
• Április 7.-én a JYSK Nordic megnyitja első
áruházát Subitocában, Szerbiában.
• Az amerikai Forbes üzleti magazin szerint 2011-ben
a világ 304. leggazdagabb embere Lars Larsen, vagyonát mintegy 3.6 milliárd amerikai dollárra becsülik.
2010
•
November 19.-én a JYSK megnyitja első HYPER- áruházát a lengyelországi Lodz városában.
•
November 15-én a JYSK Dánia elindít egy web-áruházat.
• Szeptemberben a JYSK vállalati
lapja – a
GO JYSK – kapta meg az év vállalati lapja díjat Dániában. Egy hónappal
később a GO JYSK lett Európa második legjobb vállalati lapja.
• Ez év áprilisában II.
Margit dán királynő hozzájárulását adta ahhoz, hogy a JYSK a jövőben használhatja a Királyi Udvari Szállító
címet.
• Április 29-én megnyílik a JYSK Nordic elsõ 2 üzlete Kínában, Shanghaiban.
•
Március 25-én megnyílik a JYSK Nordic első 2 üzlete Bosznia-Hercegovinában, Szarajevo és Vitez városokban.
2009•
November 17-én a dán királyi család a a Dannebrog-rend Lovagkeresztjét adományozta a JYSK tulajdonosának,
Lars Larsennek.
• Április 3-án a Dänisches Bettenlager megnyitja első három boltját Spanyolországban:
a Valencia közelében fekvő Ondara és Gandia városában, valamint a Murciához közeli Cartagenában.
•
Április 2-án megnyílik a Dänisches Bettenlager első olaszországi boltja a Genova közelében található
Serravalle Scrivia városában.
• Április 2-án a JYSK 30 éves jubileumát ünnepli, és
interaktív
sztorit indít a cég történetérő.
• Március 26-án megnyílik a JYSK Nordic első horvátországi
boltja Zára (Zadar) városában.
2008•
A JYSK Nordic a Jütland-félsziget középső részén fekvő Uldum városában megnyitja Észak-Európa legnagyobb
raktárát. Ennek jelenlegi alapterülete 64.000 m2.
• Május 29-én Tetovo városában megnyílik
a JYSK Franchise első macedóniai boltja.
• Április 10-én a JYSK Nordic megnyitja első
két szlovéniai boltját Muraszombatban (Murska Sobota) és Brežicében.
• Április 4-én
a JYSK Nordic megnyitja első két boltját az Egyesült Királyságban, Lincoln és Mansfield városában.
2007•
November 17-én megnyílik a JYSK Franchise első albániai boltja az ország fővárosában, Tiranában.
•
Júliusban a JYSK Franchise másodszor is bezárja oroszországi boltjait.
• Június 15-én
a JYSK Franchise megnyitja első boltját Dubaiban.
• Június 11-én Ő Királyi Fensége Henrik
herceg a dán exporthoz való jelentős hozzájárulás elismeréséül IX. Frigyes király-díjat adományoz Lars
Larsennek.
• Május 10-én Párizs mellett megnyílik a Dänisches Bettenlager első franciaországi
boltja.
• Március 15-én a JYSK Franchise megnyitja első romániai boltját Arad (Oradea)
városában.
2006 • November 20-án
utcát neveznek el Lars Larsenről. Tørring-Uldum község ezzel szeretné megköszönni a JYSK cégnek, hogy
a Jütland-félsziget középső részén fekvő Uldum városában felépíti Észak-Európa legnagyobb raktárát.
•
A JYSK Nordic új raktárt nyit a lengyelországi Radomskóban. Ennek jelenlegi alapterülete 40.000 m2.
•
Október 26-án megnyílik a JYSK Nordic első szlovákiai boltja Trencsén (Trenčín) városában.
•
Szeptember 28-án, a JYSK Nordic megnyitja első négy boltját Hollandiában: Arnhem, Zoetermeer, Heerhugowaard
és Lelystad városában.
• Augusztus 26-án a JYSK Franchise Almati városában megnyitja
első kazahsztáni boltját.
• Március 30-án megnyílik a Dänisches Bettenlager első két
svájci boltja Baarban és Bülachban.
2005 •
Szeptember 1-jén megnyílik az 1.000. bolt a németországi Dingolfingban.
• Júliusban a
JYSK Franchise másodszor is boltot nyit Moszkvában.
• Május 19-én a JYSK Franchise Plovdiv
városában megnyitja első Bulgáriai boltját.
• Április 7-én a JYSK Nordic Fóton megnyitja
első magyarországi boltját.
2004 •
Október 29-én megnyílik a JYSK Franchise első ukrajnai boltja Kijevben.
• Április 2-án
a JYSK 25 éves jubileumát ünnepli.
Lars Larsen valamennyi dániai háztartásba elküldi
2,4 millió példányban kiadott önéletrajzát.
• Február 12-én a JYSK Franchise megnyitja
első koszovói boltját Prishtinában.
2003•
Április 30-án a JYSK Nordic megnyitja első boltját a Cseh Köztársaságban, Prágában.
2002•
Júniusban Lars Larsent jelölik az Ernst & Young cég által alapított, nemzetközi tekintélyű „World
Entrepreneur of the Year” díjra.
• Szeptemberben az addig Norsk Sengetøylager nevet viselő
norvégiai boltok felveszik a JYSK nevet.
• Június 7-én Tallinnban megnyílik a JYSK Franchise
első észtországi boltja.
2001 • Novemberben
Lars Larsen Dániában megkapja Az év üzletembere címet.
• Április 26-án a JYSK Franchise
Vilnius városában megnyitja első litvániai boltját.
• A Vadvédelmi Világalap „Ajándék
a Földnek” díjjal jutalmazza a JYSK munkáját a Trópusi Erdő Tröszt szervezetben, melynek a JYSK 1999-ben
társalapítója volt.
• Áprilisban az addig a Jysk Sengetøjslager, Jysk Bäddlager, illetve
Jysk Vuodevarasto nevet viselő dániai, svédországi és finnországi boltok felveszik a JYSK nevet.
2000•
A JYSK Nordic új raktárt nyit a svédországi Nässjőben. Ennek jelenlegi alapterülete 55.000 m2.
•
Lars Larsen lesz a többségi tulajdonosa a
www.bolia.com internetes bútorcégnek,
amelynek jelenleg Dániában, Norvégiában, Svédországban, Németországban és Kínában is vannak bemutatótermei.
•
A JYSK Bed’n Linen befejezi működését az Egyesült Államokban.
• Április 4-én a Dänisches
Bettenlager megnyitja első ausztriai boltját Vocklabruck városában.
• Március 25-én Gdańskban
megnyílik a JYSK Nordic első lengyelországi boltja.
• Január elsején a JYSK alapítója
és tulajdonosa végleg lemond, mint a JYSK vezérigazgatója és a JYSK Holding ügyvezető elnökeként tevékenykedik
tovább. Ez alatt Jan Bøgh-t beszerzési igazgatóból a JYSK Nordic vezérigazgatójává léptetik elő.
1999•
Július 1-jén a JYSK Franchise megkezdi partneri együttműködését a Muebles Piramides Puerto bútorbolttal
a spanyolországi Malaga városában.
• A Jysk Sengetøjslager társalapítója a trópusi esőerdők
védelmére létrehozott
The Forest Trust. A szervezetnek jelenleg több mint 80 tagja
van világszerte.
1998• A svájci Kunoi
megvásárolja a Larsen Travel céget.
• Augusztus 6-án Lars Larsen 50. születésnapját ünnepli.
•
Májusban a JYSK Franchise befejezi oroszországi tevékenységét.
1997•
A Dänisches Bettenlager raktárt nyit a németországi Zarrentinben. Ennek jelenlegi alapterülete 86.800
m2.
1996 • Június 7-én Rigában megnyílik
a JYSK Franchise első lettországi boltja.
• Májusban a JYSK Franchise Moszkvában megnyitja
első oroszországi boltját.
• Február 10-én a JYSK Franchise megnyitja első boltját Kanadában,
a Vancouver melletti Coquitlam városában.
• A Dänisches Bettenlager hároméves tanfolyamot
indít. Jelenleg évente kb. 500-an végzik el ezt a tanfolyamot.
• A Norsk Sengetøylager
kétéves tanfolyamot indít. Jelenleg évente kb. 80-an végzik el ezt a tanfolyamot.
1995•
Május 4-én Turku városában megnyílik az első finnországi Jysk Vuodevarasto bolt.
1994•
A Dänisches Bettenlager raktárt nyit a németországi Hombergben, melynek jelenlegi alapterülete 64.200
m2.
1992• Március 14-én az Egyesült
Államokban megnyílik az első JYSK Bed'n Linen bolt, a New Yorktól délre fekvő Shrewsbury városában.
•
A Jysk Sengetøjslager kétéves tanfolyamot indít Dániában, a Liim Fiordhoz közeli Strandby városában.
Jelenleg évente kb. 200-an végzik el ezt a tanfolyamot.
1991
• Május 1-jén Malmőben megnyílik a Jysk Bäddlager első svédországi boltja.
1990•
Lars Larsen megalapítja a Larsen Travel céget, amely olcsó üdüléseket kínál a világ minden részén.
1989•
A Jysk Sengetøjslager a Fogyatékkal Élő Sportolók Dániai Szövetségének főszponzora lesz; ezt a szerepét
mindmáig megtartotta. Később a JYSK a fogyatékkal élő sportolók norvégiai és svédországi szövetségének
is főszponzorává válik. A JYSK Franchise emellett Kanadában, Litvániában, Lettországban, Észtországban,
a Feröer-szigeteken és Izlandon is támogatja a fogyatékkal élők sportját.
1988•
Szeptember 22-én Stavanger városában megnyílik a Norsk Sengetøylager első norvégiai boltja.
•
Egy évvel a sikeres regionális hirdetések után Lars Larsen az országosan ismert TV2 csatorna televíziós
hirdetéseiben tűnik fel. Az első dán cégtulajdonosok egyike, aki sajátmagát és profilját használja reklámcélokra.
1987•
Október 8-án a JYSK Franchise megnyitja első izlandi boltját Reykjavíkban.
• A JYSK alapítója
és tulajdonosa; Lars Larsen az elsők között van Dániában, akik televíziós reklámot használnak,
amikor feltűnik a ‘TV South’ nevű regionális csatornán. A “remek ajánlatai” sikert hoznak a JYSK.
1986•
Október 2-án a JYSK Franchise megnyitja első boltját a Feröer-szigeteken.
• Lars Larsen
a Himmerlandi Golf- és sportklub partnere lesz.
1984•
Április 1-jén megnyílik a Dänisches Bettenlager első Németországi boltja Flensborg városában.
•
Április 12-én a JYSK Franchise Nuuk városában megnyitja első grönlandi boltját.
1980•
A cég kiadja első reklámkatalógusát.
• 1979•
Április 2-án a dániai Århusban megnyílik a világ első Jysk Sengetøjslager boltja, amely mindmáig működik.